Napi Batman

All the comics in the world?

Röviden a Pacific Rimről

Egészen szórakoztató kis film volt ez a maga módján, de azért felmerült bennem 1-2 kérdés. Miért tartott két óráig? Érdemes egy ilyen jellegű filmhez forgatókönyvet írni? De komolyan. Ezzel az erővel mehetett volna az aprítás másfél órán keresztül, sztori nélkül. Nem hiszem, hogy egy ilyen témájú filmhez lehet értelmes forgatókönyvet írni, amitől ténylegesen értékes mozgókép lesz belőle, nem pedig audiovizuális maszturbáció. Szerencsére nem számítottam másra. Ellenben a film legeslegvége annyira hányás-takony Amerika volt, hogy kénytelen voltam elmosolyodni.

Egy másodpercig azt hihetjük, hogy a jóképű - talán már kicsit szerelmes - protagonista öngyilkos küldetése során életét adta hazájáért és a népért, de amikor a csinos ázsiai kollegina köré fonja karjait egy már-már bruce willis-i cinikus odamondással visszatér a halálból, és miután az apokalipszis most előtt tisztelegve, alakzatban elrepül felettük egy csapat katonai csopper, még a mártírhalált halt ausztrál bajtárs (akit egy akcentus mentes amerikai játszott) kutyája is megugatja a frissen visszanyert szabadságot! GOD BLESS AMERICA! Rohadt álmos vagyok, de most meg kell néznem egy rendes filmet is. :D

Green street-i huligánból középszerű bájgúnár

Az ivás nem menő

KoRn – Counting on Me

                Lassan több mint kép hónapja nem született egy érdemleges bejegyzés sem. Nyilván meg van ennek az oka, bár magam sem tudom szavakban önteni a dolgok miértjét. Attól függetlenül, hogy a blogon nincsen semmi, írtam. És most nem arra a posztra gondolok, amit tegnap este ihletett a youtube-ról zsákmányolt esőcsobogás... amit elfelejtettem menteni és eggyé vált az örökkévalósággal. Tényleg írogatok két-három naponta, de valahogy akármennyire értelmes és/vagy őszinte, amit kiszenvedek magamból, nem érzem a késztetést, hogy megosszam.

                Egyszer réges-régen megfogadtam, hogy nem blogolok tovább, ha semmi másról nem tudok írni, csak hogy mennyire szar nekem. Hiszti így, hiszti úgy. Lehet, hogy a tudatalattim rákapcsolt és nyomott egy satuféket, mielőtt ellentmondok saját elhatározásomnak.  

                Most pedig megint az, hogy nem értem minek írok. Mármint kifejezetten ezeket a sorokat. Nagy levegő. The show must go on. Köszi a figyelmet!