Túl sokat viccelek a korommal

2013 A Moziban 2/3 - húbazmeg

2013-ban annyira nem szerettem moziba járni. Nem csak a szokásos, „Tele van emberekkel!” érvelésem miatt, inkább az érdeklődési köreimbe eső filmek mennyisége és minősége miatt. Sajnos utóbbi volt a relevánsabb, így a kevesebb néha több elv ezúttal nem jött be. A tavalyi kedvencek többsége vagy egyenesen DVD-re érkezett, vagy bemutatásra sem került itthon, így az is csoda számba megy, hogy így január huszonkilencedikén „már” tudok írni néhány év végi filmről… ez persze csak poén volt. 2013 van és már legalább négy-öt éve még azt sem kell néznem a szolgáltatóm oldalán, hogy átléptem-e megengedett 250 gigás letöltési keretet.

A korábbi évek top listáin több volt a nagy nyilvánosság által is egekig magasztalt film, mint mondjuk Oscar esélyesek vagy közönség kedvencek, de ezúttal úgy látszik több ízben egyedül vagyok a véleményemmel, de végeredményben ez talán még jó is. Na de lényeg a lényeg, mindenféle rangsorolás nélkül alább olvasható azon filmek listája, amiket a legjobban élveztem, amiket a legtöbbször néztem újra és amiket a leginkább a szívembe tudtam fogadni!

Rush

Kezdeném Ron Howard forma 1-es mozijával, ugyanis soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy engem le lehet kötni egy ilyen témájú filmmel. Tény, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy ez jó lehet nekem, mivel meg voltam róla győződve, hogy ez 120 perc brummogás lesz, aztán valaki rosszul vesz be egy kanyart és kirepül a szélvédő helyén, bele egy hullazsák, szomorú Hans Zimmer score, end credit, Oscar, csá. Nagyot tévedtem, és roppant boldog lennék, ha minden olyan filmnél, amit érdektelenségből leírok magamban, ez lenne a helyzet. Azt szoktam mondani, hogy négy fajta film van, amit ha lehet kerülök, mint a leprát. Ezek nem mások, mint a beszélő állatos, táncolós, az autós és a… aaaaa … öööö. Jó, nem jut eszembe a negyedik, de ha eszembe jut mindenképp leírom valahová, ahol semmi keresnivalója nincsen! Szóval kvázi mínuszból indult a film és mégis rettenetesen jó volt. Kíváncsi vagyok, hogy Thort láthatjuk-e valaha olyan szerepben, ahol a karakterének legfőbb jellemzője nem az, hogy úgy kap a hajába a szél, mint langyos nyári szellő a frissen teregetett fehér lepedőbe.

Captain Phillips

Azon gondolkozom, hogy Paul Greengrass filmjei közül talán ez tetszett idáig a legjobban. Bourne filmekért soha sem voltam különösebben oda, Green Zone meg ilyen katonás fityfaszom volt. Hopp meg van! A negyedik kategória, amit megkerülök, mint a két napos a kutyaszart, a háborús/katonás film. Persze ez alól is vannak kivételek és ebbe az irányba egyre engedékenyebb vagyok, de még ifjabb koromban egy átkozott háborús filmet nem tudtam végignézni. De hogy témánál maradjunk, azért folytattam a felsorolást a Phillips Kapitánnyal, mert hasonlóan derült égből villámcsapásként ért, mint a Rush. Konkrétan azért néztük meg ezt a filmet a moziban, mert a Thor második részét csak másfél órával később játszották és már fáradt voltam. Feltehetőleg jobban jártunk amúgy, de mivel az említett északi isten kalandjait még mindig nem sikerült megtekinteni, ez maradjon örök rejtély. (Vagy két hónapig, a DVD megjelenésig) Most hogy már mindenről volt szó a filmen kívül, három szóval vázolnám, hogy miért volt jó ez a film: Feszültség, Tom, Hanks.

The World’s End

Ez a film igazából, szerintem csak néhány hónap és két-három újranézés után fog ténylegesen beérni, de mivel egy olyan trilógia záróakkordja, mely rettenetesen közel áll a szívemhez, ott a helye az év számomra legrelevánsabb filmjei között. Edgar Wright egy zombis és egy akciófilm paródia után egy világvége filmmel zárta a Cornetto Trilógiát. Shaun of  the Dead, Hot Fuzz, The World’s End… már hetek óta a kosaramban van a gyűjtői bluray doboz amazonon. Csak idő kérdése és az enyém lesz!

Prisoners

Lovely Bones meets Zodiac. Előbbi bénaságai nélkül és utóbbi minden pozitívumával. Lehet, már annyira ki vagyok éhezve az ilyesmire, hogy könnyű megvásárolni az elismerésemet, de az tuti, hogy sikerült. Mind a két és fél óráját élveztem és egy másodpercre sem untam el és úgy elszállt ez a százötven perc, mint egy hosszabb Fostartály szám. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett - nagy meglepetésemre - nem más, mint Hugh Jackman. Szomorú, hogy egy ilyen király filmnél kell rájönnöm, hogy egészen idáig csak és kizárólag Robert Angier és Wolverine szerepében volt számomra hiteles.

The Flashpoint Paradox

Aki nem szereti az egész estés rajzfilmeket, amiben a legnagyobb történés nem az, hogy két kornyikálás között valami amőbává degradált kiscsaj megoldja a családi rejtélyt és hercegnő lesz, azoknak nem ajánlom ez a filmet, hiszen egy Justice League képregény adaptációról van szó. Talán a legjobbról, amit eddig láttam. Ezúttal Flash kerül a középpontba, aki egyszer csak azt veszi észre, hogy elvesztette szuperképességét és az őt körülvevő valóság teljesen a feje tetejére állt, ugyanis valaki megmásította a múltat és pillangó hatás meg ilyenek. Fantasztikus volt, de tényleg. Volt szerencsém olvasni az alapanyagul szolgáló képregényt, de ez semmit sem vett el az értékéből, a végét még meg is könnyeztem, de ez már az én bajom.

Man of Steel

Jó, igazából most jövök rá, hogy idáig szinte minden filmnél azzal érveltem, hogy meglepetés volt, úgyhogy ezt most elhagynám és négy szóval magyaráznám, hogy az előítéleteim és elvárásaim után miért is került ide ez a film, 2013 kedvencei közé: mert nem volt szar. Valljuk be, nagy volt ár az esély, de hát megint bejött, amit Zack Snyderről szoktam mondani, hozott anyagból csodákra képes, lásd 300, Holtak Hajnala.

The Spectacular Now

Itt idézném, amit korábban írtam erről a csodáról:

A film feléig észre sem vettem, hogy miről van itt igazából szó, annyira lekötött Shailene Woodley minden apró rezdülése. Már az Utódokban is imádtam, annyira a szerethető, bájos, girl nextdoor, hogy nehezen jut az ember szóhoz, ha egy kicsit is elkalandozik, amíg rajta felejti tekintetét.

Azonban, ahogy túlléptem kamaszos érdeklődésem tárgyán, észrevettem, hogy épp az idei év azon filmjét nézem, ami leginkább hozzám szól, amiben leginkább megtalálom magamat. A The Spectacular Now a maga bő 90 percében többször bolondját járatja a nézővel és úgy csinál, mintha egy szokványos coming of age limonádét néznénk, holott koránt sem erről van szó. Amikor már kezdenél sóhajtozni, hogy „na kezdődik…” kedélyesen visszakanyarodunk a normális irányba. A fő vonal valóban a felnövés - és mellékvágányon a szerelem – de a nagy átlaggal ellentétben, ez végtelenül őszinte és barátságos tálalásbank kerül elénk. Nem érzed azt, hogy erőszakkal van letolva a tanulság a torkodon. Nyilván a végkifejlet nem okoz majd meglepetést, hisz elvárható, hogy „győzzön a jó”, de koránt sem olyan úton jutunk el ide, hogy az már fárasztó legyen, s ahogy azt már megszokhattuk a futószalagon, tucat számra termelt, amcsi tinifilmeknél. És még egy épkézláb szex-jelenetet is produkáltak, amiről meg ugye tudjuk, hogy a vesszőparipám. Látom már, hogy hosszú sorok óta megint a semmiről írok, úgyhogy abba is hagyom. Nem tehetek róla, nagyon csúnyán eltalált ez a film. Nagyon-nagyon. Éljenek az indie filmek, a fiatalság, a sör, a szerelem, az átmulatott éjszakák és az utolsó utáni pillanatban meghozott jó döntések!

Jó, ez így rettenetesen sok, egyszerre legyen ennyi elég. 2013 kedvenc filmjei 2/2, hamarosan mozikb… a blogon.

... to be "ernest"

Háttérművészek #1 - ASSEMBLE

08:45 BAH csomópont. Miután bejelentkeztél a statszervezőnél indul a várakozás. Először a buszra, majd az örök késő "kollégákra". Ilyenkor nyílik alkalma az embernek körbenézni és felmérni, mégis hová került. Jól elkülöníthetőek a különböző "kasztok", vannak a felsőbbrendű, hosszú combú szép lányok, akik nemesek vagy utcalányok lesznek. Vannak az exhibicionista csúnyácskák, akik kevésnek bizonyultak a színműre. Vannak az ősz hajú, szakállas bölcsek, akik csak arra várnak, hogy bedobjanak valami otromba, többségében vulgáris poént. Nem feledkezhetünk meg a nyugdíjas mammerekről sem, akik semmi másról nem tudnak beszélni, csak arról, hogy az elmúlt húsz évben melyik forgatáson, mit lehetett kizabálni a díszletből. Vannak még persze a zsebpénzért vakációzó egyetemisták és a szerencsétlenül járt munkanélküliek, akik pontosan tudják, hogy korpa közé keveredtek, de örülnek, hogy van mit csinálni. Akadnak még bennfentesek, akik minden létező produkcióban szerepeltek, ismernek mindenkit és puszival köszönnek dicső birkaterelőinknek. És akkor ott vannak a kedvenceim, a magányos őrültek, azok a figurák, akikről egy kilométer távolságból lerí, hogy kettyós. Ők azok, akik megkérdezik a karakterük történetét, amikor elmennek egy zsákkal az homályos háttérben, ők azok akik zokszó nélkül beszélgetésbe kezdenek a színészekkel és a stáb tagjaival, akikkel nem is beszélik ugyanazt a nyelvet, ők azok akik úgy osztják meg veled összeesküvés elméleteiket ebéd közben, mintha ezer éve ismernétek egymást. Energiavámpírok, akiket még egy erélyesebb "takarodj"-gyal sem tudsz elijeszteni, mert azt hiszik poénkodsz. És itt vagyok én, aki boldog, ha egész nap nem szól hozzá senki. Bár ma állítólag bordélyházas jelenet lesz, szóval relatíve nyitott vagyok egy kis társasági életre, if you know what I mean...

Felszállsz a buszra és kezdődik az okoskodás. "- Először vagy?" "- Miben voltál?" "- Adnak reggelit?" "- Állítólag ma korán végzünk." Napestig lehetne folytatni a jól megszokott kérdések, és koholt állítások sorát, de nem igazán érdemes. Annál érdemesebb viszont nyitott füllel ülni a buszon... amennyiben alacsony a vérnyomásod. Itt mindenki mindenben szakértő, legyen szó filmről, gyógyászatról, ingatlanokról, politikáról vagy akár varázslásról és kézrátétellel gyógyításról. A "munkába állás" következő állomása a joglemondó írás. Nem egy lengyel férfi spermáját kell papírra vetni, egyszerűen arról van szó, hogy ezen dokumentum szignózását követően nem magyarázhatsz, hogy a filmben megjelenik az arcod. Tök jogos. A tapasztaltabb statidomárok ezen papírosért cserébe osztják a reggelit, hiszen két dolog van, amivel minden kedves háttérművészre lehet hatni, az étel és a záróra.

Ahogy közeledünk Etyekhez és tekergetem a nyakamat, arra leszek figyelmes, hogy az átlagnál jóval értelmesebbnek tűnő brigád verődött össze. Nem vagyunk olyan sokan, biztos a nagy számok törvénye akar kedvezni nekem. Sötét képet festettem az indulás pillanatairól, de általában nem olyan vészes a meló, ahogy azt leírtam, csak az ember ingerküszöbe jócskán megereszkedik, ha az átlagnál jóval korábban kel és üres a gyomra, mert késve indult.

De mindez feledésbe merül, ahogy két déli báb közül kibukik a horizont mögül a Korda Studió két ferde fogpiszkálóra emlékeztető bejárata. Talán nem lesz olyan szar ez a nap. Welcome to Etyekwood!

A nap dala: Uniform Motion – The Telephone Box

             Még tavaly estem szerelembe ezzel a dallal. Ha jól emlékszem valakinek az utazgatós vagy timelapse videójának az aláfestő zenéjeként funkcionált. Ahogy elkezdődött a videó, azonnal lestem a hozzászólásokat, hogy megtudjam melyik banda izgatja a dobhártyámat, és ahogy megtaláltam instant kedvenc lett. Aztán jól felejtettem... Órákon keresztül kutattam a számítógép legrejtettebb mappáinak bugyraiban, talán még az xxx nevűekben is bekukkantottam (itt talán egy kis szünetet is tartottam), hogy megtaláljam a dalt, aminek sem a címére, sem az előadójára nem emlékeztem. Hajtépés közeli állapotba kerültem és talán még a cukorvérem is leesett, amikor a semmiből eszembe jutott, hogy Uniform Motion és akkor youtube-that-shit. Persze, azért nem találtam a gépen, mert soha sem töltöttem le. Ez amúgy mód felett emlékeztet a kockákra a hasamon. Időnként megnézem, hogy ott vannak-e, aztán kénytelen vagyok tudatosítani magamban, hogy soha sem voltak, mert három felülés után úgy kattog a gerincem, mint egy vacsihoz készülődő anakonda állkapcsa

             Amúgy azontúl, hogy milyen király, kis nyugizós ez a dal, a lemez, mely tartalmazza (The Magic Empire) szintén kiváló első hangtól az utolsóig, habár hangulatát tekintve nem olyan kis happy, mint a Telephone Box. A Magic Empire mellesleg egy konceptalbum, egy kis szarka történetét meséli el, aki fejébe veszi, hogy jól elrepked mindenhová és összehozza a magányos szarkákat. Tudtátok, hogy állítólag a szarka az egyetlen nem-emlős, ami látja magát a tükörben? Vigyázni kell velük. Később még veszélyesek lehetnek. Látok magam előtt egy moziplakátot… az alapsztori a Majmok bolygója és Hitchcock Madarakjának szerelemgyereke… Ha már a képregények-adaptációk, a talált kazis felvételek és a folytatások folytatásának a rebootjai is elfogytak, akkor remélem, Hollywood tudja, hogy számíthat rám!

"...never feel something new."

"Well, the room's spinning cause I drank too much, cause I wanted to get drunk and have sex. There's nothing sexy about that woman... cause I was lonely... maybe just cause I was lonely. I wanted somebody to fuck me. I want somebody to want me to fuck them. Maybe that would have filled this ti-... tiny little hole in my heart, but probably not... and sometimes I think I have felt everything I'm ever gonna feel, and from here on out I'm not gonna feel anything new... just... lesser versions of what I've already felt."

Her (2013) 

"Pretty women"