Lelépek néhány
napra Sopronba, gondoltam illene ide rittyenteni néhány sort, habár máskor is
eltelik úgy ugyanennyi idő, hogy nem írok, mégis most nem csak lélekben nem
leszek itt, hanem testben sem. Mostanában a legtöbb bejegyzés, ami nem film,
zene vagy hasonló világi móka, elég egysíkú, ahogy így olvasgatom visszafelé.
Ez nyilván nem véletlen, ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak mostanában, és van
egy olyan érzésem, hogy nem is fogok egy ideig megválni ezektől. A célkitűzés
változatlanul nem a válaszkeresés vagy a megoldás, hanem a rehabilitáció, annak
meg nincs is jobb módja, mint megválni, legalább virtuálisan, a hátunkra erőltetett
keresztektől és szívünkre applikált nagy-nagy kövektől. Ezerszer elmondtam már,
nekem ez a (F)utóirat. Amikor nyomaszt, vagy bánt valami, akkor – többségében rébuszokban
– leírom ide, és kicsit jobb lesz. Ti ezt nem látjátok, de minden egyes
bejegyzés közzététele után kicsit kihúzom magamat és óvatosan veszek egy
megkönnyebbült nagylevegőt. Más tör-zúz, ordít vagy sikít, én blogolok. Nem
mintha olyan nagy problémákkal kéne nap, mint nap szembenéznem, de csak hogy
visszaaggassak magamra egy néhány sorral korábbi metaforát, mindenkinek a saját
keresztje a legnehezebb.
Hiába, kvázi
magamnak írok, a saját magam megsegítésére, amikor bármiféle visszajelzést
kapok a külvilágtól, akkor valamiféle leírhatatlan melegség önti el a szívemet.
Valamilyen furcsa alfaja a szeretetnek ez, annak a szeretnek, amit Tőletek
kapok, és talán meg sem érdemlek. A blog teljesen nyilvános, akárki
idetévedhet, mégis idáig csak olyan emberektől érkezett említésre méltó
reflektálás, bármiféle (F)utóriat tartalomra, akit én belül érdemesnek
tartottam arra, hogy beengedjem ide, ebbe a kicsiny zárt szentélybe, ami
akármennyire erőlködnék sem lehetne nyitottabb és hozzáférhetőbb.
Természetesen ma
is lenne miről írni, mert döme dömének farkasa, ahogy latinul szól a fáma, és
nem tudok nyugodtan a seggemen maradni, akkor sem, ha pontosan tudom, hogy csak
jobban a húsomba fúródik a seggembe állított tőr, ha tovább fészkelődök. De ez
most mindegy, úgyis arra térnék ki, hogy megint rosszul csoportosítom a
koncentrációmat meg hasonló okosságok, de ez most teljesen irreleváns, ugyanis
öt egész napig távol leszek saját démonaim jelentős részétől. VOLT Fesztivál,
bicsiz! Majd jövök! Addig is szeretet, béke és a jóabuli. Ha vasárnapig lesz új
poszt furcsán tördelve, kevéssé formázva, gyanúsan sok idegennek tűnő, de
értelemmel nem rendelkező szóval, akkor az azt jelenti, hogy részegen
megtaláltam a blogger alkalmazást a telefonon. Na mivanmi?
