Ahogy belép az
ember a lakásba megszűnik az a vágyakozás a komfort iránt, ami talán az
egyetlen kézzelfogható hátránya volt az elmúlt napok fesztivállétének. Meg kell
hagyni, a vizesblokk közelsége még így is frenetikus, de tényleg elpárolgott
minden olyan érzés, ami a városi kényelem utáni sóvárgást erősítette. Ugyanúgy,
ahogy az elmúlt hét hangulata és összes impulzusa is köddé vált abban a szent
momentumban, hogy a Keletiben leszálltam a vonatról és visszacsöppentem erre a
csodálatos szemétdombra, amibe valamilyen érthetetlen módon még mindig
szerelemes vagyok. És habár hazafelé több hajléktalannal, gyanús arcú
gyermekjóléti nagykövettel és barátságtalan nemzeti-tartalékkal találkoztam,
mint bikinis, félmeztelen csodanővel és kényszerpacsizós jópofa részeggel,
mégis valahogy jó itthon lenni. És nem csak Édesanyám főztje miatt… Koncertbeszámolót
és fesztiválélményt találhattok eleget a neten, szóval maradnék a jól
megszokott saját vonalon. Ugyanis még mindig szeretem magamat ismételni. Még
mindig. Ismételni. Szeretem. Magamat.
Az utóbbi hetek
bulijaiban valahogy mindig egy-egy pohárka rum került a kezembe, amit
egyáltalán nem bánok, mert a maga módján rendkívül kellemes ital és elég
hatásos is. Ezek után hatalmas örömmel konstatáltam, hogy a társaság melyhez
volt szerencsém és megtiszteltetésem csatlakozni a VOLT idejére, ellátott
minket egy nagyobb mennyiséggel a fentebb említett italból. Mi ez, ha nem a
sors keze…? Mázli! Így hát fantasztikus társaságban, jó hangulattal, finom
itallal és tetővel a fejünk felett indultunk neki a 21. VOLT fesztiválnak.
Nagyon nehéz így hirtelen bármit is írni erről a néhány Sopronban töltött
napról, és nem csak azért, mert érthető módon kissé összefolynak az események.
Az egyik legkedvesebb emlék valószínűleg az lesz, hogy kaptam egy új becenevet,
ami nem is tér el olyan sokban a jelenlegitől, Kicsi Döme. Habár ez csak azt
hivatott reprezentálni, hogy én voltam a társaság legifjabb tagja, mégis árad
belőle valami mérhetetlen kedvesség, ami a nehezebb pillanatokban kifejezetten
jól esik az embernek. Pláne, hogy azokat becézzük, akiket kedvelünk,
máskülönben gúny-és nem becenév lenne.
Fontos
megemlítenem a hét kedvenc poénjait, akkor is, ha az a jelenlévőkön kívül
senkinek nem fog semmit sem mondani, például miszerint a volt-jelenünket a
Fornetti, a Coca-Cola és a Péter György Foundation for Curing Alcohol-Intolerance
támogatta, illetve hogy ha nem válik be nekem a könyvtár szak, akkor mindenképp
monopolitytológiára szeretnék járni, nem is beszélve Peti eddig legerőteljesebb
aranyköpéséről, miszerint bemegy egy bárba egy Cseh meg egy uborka. Egész héten
azt kiabáltuk, hogy Get up off the ground, amin szerencsére nem kell már sokat
magyarázni, mert az Affiance nevű istenkirály banda már szabadjára engedette
lemezkezdő felkiáltásukat facebook hashtag formájában is, amúgy klikk. A hét
visszatérő lírikus gondolata természetesen ismét a vízhez kötődik, ugyanis
kénytelen voltam újfent konstatálni, hogy egy-egy másnapos reggelen, délben,
estén vagy éjszakán egy csepp hideg víz is olyan, mint egy angyal csókja,
életed megfáradt hajnalán, mikor elmerengve, lesajnáló, komolytalan mosollyal
nézel a halálnak sötétlő szemgödrébe, mielőtt rád fonja csontos, ámde óvó
karjait. Ennél fennköltebben, talán csak egy jó bögre tejről tudnék
nyilatkozni, de az sehogy sem vág most témába, így tovább lépek, egy hasonlóan
magasztos pillanat kiemelésére.
Mindig van nálam
könyv. Ha nem is olvasok, szeretem, ha az olvasás lehetősége és közém nem áll
semmi. Amikor fesztiválra vagy hasonló eseményekre viszek könyvet, általában
körbe vagyok röhögve, hogy mi a pöcsnek és általában valamilyen szinten jogosak
is ezek a megjegyzések, ugyanis tízből kilencszer természetesen soha sem kerül
elő a könyv a táskából. Ezúttal enyém volt az utolsó kacaj, mert a fesztivál
egyik legmeghatározóbb, legfelemelőbb pillanata túlzás nélkül az volt számomra,
amikor az utolsó éjszakát követő hajnalon, félrészegen Kunderát olvashattam a
felkelő nap fényénél. Komolyan émelyítő volt. Máskülönben is szeretek
minimálisan illumináltan írni vagy olvasni, mert ilyenkor minden betű, minden
szó külön rejtett üzenetet hordoz, amit a szerző külön neked szánt, és máskor
nem fedi fel előtted, csak ezekben a varázslatos pillanatokban. Természetesen
ez 3-4 deci rum után, DJ Freshre ugrálva, feltehetőleg nem működne, mert minden
sorban azt olvasnám, hogy gonna get louder, gonna move faster.
