Miért kelt egy moll akkord szomorúságot? Mert a zene felkavarja az étert, amelyben az érzelmeink lebegnek.
-Susan Barker-
(Ezeket a sorokat néhány évvel ezelőtt körmöltem le, úgyhogy elég poén visszaolvasni, hogy teljesen máshogy fogalmaztam és más aspektusból tekintettem vissza egy-egy emlékre. Mindezek ellenére nem hiszem, hogy bármit is elvenne a bejegyzés "súlyából". Remélem nem csak a szemetekkel, de a fületekkel is velem tartotok ezen a három poszton át nyúló zenés nosztalgiára.)
Egy dolgot le kell szögeznem még az elején. Ezek nem a kedvenc lemezeim, illetve azok, de kedvenc lemezből valószínűleg százat is feltudnék sorolni. Ezek a lemezek azért különlegesek, mert hatottak rám. Hiszek a zene személyiségformáló erejében és abban, hogy a zene egy mágikus fegyver rengeteg földöntúli borzalom ellen. A zene olyan, mint egy igaz barát, mindig számíthatsz rá és mindig azt nyújtja neked, amire aktuálisan szükséged van. Az alább olvasható lista tartalmazza azokat a lemezeket, amiket ha meghallgatok nem csak emlékek ugranak be, hanem érzések, benyomások és még egy tucat más dolog. Egy-egy adott élethelyzet, ami már azóta elmúlt és nem jön vissza. Innen nézve persze kicsit személyesebb vizekre evezek majd, de ez elkerülhetetlen, ahhoz, hogy érthető legyen egy-egy album fontossága. A sorrend igazság szerint nem lényeges, igaz igyekeztem nagyjából kronológiailag rendezni Őket, bár ez is megtévesztő, mert nem egy lemez van itt, amivel jócskán a megjelenés után barátkoztam össze.
§ Eminem - Marshall Mathers (2000)
Általános iskola harmadik osztály. Meg van az Eminem kazetta eredetiben? Húbaze! Nagydolog volt. Ez az egyetlen egy olyan album a listán, amihez egyszerűen képtelen vagyok felidézni az eredet történetet, de révén, hogy gyakorlatilag tíz éves voltam valószínűleg a rádió/tévé kombó együttese lehetett a kiváltó oka hirtelen jött és akkoriban szűnni nem akaró Slim Shady fanatizmusomnak. Ami viszont mindenképp maradandó, hogy ha nem csalnak az emlékeim ez volt életem első olyan albuma, amin már tisztán értettem az angol szöveget. Mókás lenne, ha mondjuk vezettem volna naplót akkoriban és most visszatudnám olvasni miket gondoltam a Marshall Mathers LP-n hallható dalok szövegeiről, mint például a Kim, amiben Em szimbolikusan meggyilkolja hűtlen exfeleségét. Azért biztos volt valami építő jellegű is legalább egy dalban, különben biztos már híres mészáros lennék. Mondjuk Dóra.
§ Daft Punk - Discovery (2001)
Ez a lemez a tudatalatti predesztináció egyértelmű bizonyítéka, vagy annak, hogy a gyerekek szeretik a rajzfilmeket. Tizenegy éves eleven (ha-ha) gyermekként még elég nagydolog volt, hogy a nagyszüleimnél voltak zenés csatornák meg jó nagy tévé, úgyhogy ezt többnyire ki is használtam. Egyik ilyen alkalommal figyelmes lettem egy rajzfilmszerű videoklipre, ami gyakorlatilag másodpercek alatt a hatalmába kerített, ez a bizonyos klip a One More Time című dalhoz tartozott, amiről cirka 5-6 évvel később megtudtam, hogy egy nagy történet aprócska kis szelete, és nem mellesleg egy kiváló anime. Ez amúgy az Interstella 5555 volt. Erre értettem az eleve elrendeltetettséget, hiszen később elég nagy anime fan voltam. Ami mondjuk azóta jócskán elmúlt. Ez volt a megismerkedés, de az igazi móka akkor jött, amikor néhány héttel később megvettem az aktuális Daft Punk kazit, a Discovery-t. Teljesen új világ nyílt meg előttem, mert egy-két kivételtől eltekintve, ezelőtt a tudatos zenehallgatás nálam kimerült MC Gyurikában és a Hupikék Törpikékben. Funfact, hogy életem valószínűleg első memorizált léggitározása nem valami karcos metalra történt, hanem a Daft Punk Aerodynamic-jére, ami belül tagadhatatlanul megmozgat még mindig. Hallgassátok meg, zseni!
§ Linkin Park - Hibrid Theory (2000)
Biztos vagyok benne, hogy ez az egész generációmnak meghatározó lemez volt, szóval erről nem is nagyon tudok sokat sztorizni, kivéve persze az ilyen örökbecsűket, mint az első erdei iskolai, ahol a ruhák összepakolásánál és az odaútnál is fontosabb volt, hogy ne felejtsük el életünk első másolt CD-jéről kazira átvenni a Hibrid Theory-t, mert Káptalanfüredre csak kazettás magnót tudtunk vinni. Szerintem a Linkin Park azért megkerülhetetlen pontja az elmúlt évtized zenei felhozatalának, mert eklektikus stílusával megszerettette magát olyan emberekkel is, akik normális esetben veszett vadként menekülnek a keményebb hangzású zenék elöl. Persze sok fikát is kaptak annak idején a trú metál arcoktól, hogy egy nagy divat fos az egész és semmi köze nincs a rock/metal zenéhez. Ezekre a támadásokra Chester Bennington, az énekes, nemes egyszerűséggel annyival reflektált, ha jól emlékszem, hogy Ők soha nem is mondták, hogy egy metal banda. És igaza is van, Ők nem egy metal vagy egy rapmetal zenekar, Ők a Linkin Park.
§ Tankcsapda - Az ember tervez (1995)
Nem emlékszem pontosan mikor volt, hogy először hallottam Tankcsapdát, de az tény, hogy ha nem nyúlom le bátyám kazettáját, akkor lehet most egy-két koncert helyett a hajógyárin támasztanám a pultot. Ez tehát életem első rockzenei albuma. Valószínűleg a hagyományos értelemben vett magyar rockerek legnagyobb kliséje nem más, mint az a bizonyos "a régi csapdát szerettem, az új szar" című történet. Lehetne ezt oldalakon át fejtegetni, tényleges tartalmi és technikai változások, vagy a hírnévnek köszönhető felhígult közönség alapján, de azt mondom felesleges. Én annyit szűrtem le az évek alatt, hogy a Tankcsapda olyan, mint az összes többi tinédzserként elkezdett dolog az ember életében, van aki kinövi és van, aki nem. A különbség csak annyi, hogy így 17 évvel Az ember tervez lemez után, hogy jelenleg azok szponzorálják a csapda turnékat, akiket húsz éve Lukács Laci álmában már lelőtt. De mivel mindenki pénzből él, nem vitatom, hogy kinek van igaza ezzel kapcsolatban. Szóval, ha ezt nézzük, fejtegetni tényleg felesleges ezt a Tankcsapda ügyletet, de az tény, hogy ha szóba kerül a dolog, akkor én is élek a fentebb említett klisével.
"Mint a háborúban a foglyok, Csak a parabolamocskot fogjuk"
§ The Offspring - Conspircy of One (2000)
A lista valószínűleg legegyszerűbb tétele. Azt kell, hogy mondjam elég látványosan épül fel a mai, látszólag végleges zenei ízlésem. A Tankcsapdás, Alvinos korszak végéhez közeledve kezdtem el barátkozni az ilyen tinipank dolgokkal, mint a Sum41, a Blink182 és persze a számomra legkedvesebb The Offspring. Itt nagy sztorik tényleg nincsenek, viszont ez az a lemez, amit ha beteszek egy másodperc alatt megint 13 évesnek érzem magamat. Már az intró hallgatása azonnal visszaröpít majd' tíz évet. (mellesleg itt jegyzem meg, hogy ahogy írom ezeket, mindig elindítom az aktuálisan érintett lemezt) Ahogy megy a Come out swinging látom magamat, ahogy gördeszkával suhanok a József Attila lakótelepen Práter utca irányába. Az jut eszembe erről a lemezről, amikor Anyukám betegsége miatt Nagymamámnál kellett laknom néhány hónapig. Érdekes, hogy ezt mindig el szoktam felejteni. Mármint hogy egyáltalán laktam ott valaha, és amint meghallom ezen lemez akármelyik dalát, itt van előttem az egész, de leginkább az, ahogy a hajnali szürkületben teperek a deszkámmal végig a Napfény utcán.
folyt. köv.
