Hajnali oboajáték

Egy majdnem hajnalig tartó dajdajból, alapvetően nullszaldós lelkivilággal igyekeztem hazafelé a Práter utcán, pont egykori általános iskolám előtt, amikor is megállított egy esti fények mellett is 50% opacityvel megáldott „hölgy”. Nem tudom miért álltam meg, pont annyi etanol volt a tartályban, hogy az új pápa szentelt vizes áldását is épp hogy csak szemerkélő esőnek véltem volna. Valamiért mégis kiemeltem hallójáratomból a fülcumit, akármennyire is épp a My Chemical Romance I’m Not Okay-je szólt, és rászegeztem legalább 2 másodpercre megtisztelő figyelmemet. – Nem tudsz adni egy szál cigit? kérdezte kétszer is, mert elsőre még csak annyit hallottam, hogy „You said you read me like a book, but the pages all are torn and frayed”, majd miután mind két fülem felszabadult, konstatáltam, hogy mit szeretne ez a modernkori indiai emigráns, majd két laza lépéssel becéloztam a Futót. Azonban elernyedt nyakizmaimnak köszönhetően a tekintetem az elutasító szavak ellenére is a kérdő fél arcán maradtak legalább két milliszekundumig, minek köszönhetően dohányárú hiányában érkezett a következő, valamiért mód felett váratlan kérdés. És nem akarsz egy k… ÉS ITT EMELJÜK A HANGERŐT MAXIMUMRA, CSAVARJUK FEL AZ ERŐSÍTŐT ÉS KAPCSOLJUK BE A GYEREKZÁRAT A TÉVÉN. Szerencsére tényleg nem hallottam a mondat végét, de remélem mindenkinek nyilvánvaló, hogy az éjszaka eme nemes teremtménye a legősibb mesterség űzője volt, és nem egy régi rajongóm a fiatal rocksztár éveimből (sic!), amikor még faltam az életet, a nőket és a vanília pudingot. Képtelen vagyok tökéletesen megfogalmazni (kamu) hogy miért, de ez a felajánlkozás most kissé megbántott. Nem mintha ez az alantas nőszemély a lelkembe látna, és ezért szólított volna meg, de akkor is. Miből gondolja egy nyolcadik kerületi szakadt kurva, hogy szükségem van a Kontár Kurtizán Karaván akármilyen szolgáltatására. Lehet hajnali kettőre már ennyire kétségbe esett. Vagy részegen olyan arcom van, mint aki nem kap nőt, csak pénzért vagy azért se. Ez a két variáció van. Most elmosolyodtam egy röpke pillanatra. Tudom ám, hogy csak a véralkohol szintem huncutkodik, és emiatt akadtam fent ezen a körülbelül három másodperces kis intermezzón, de mire lezárom ezen sorokat, már el is illant minden mérgem és indulatom, amit a Práter és Kisfaludy sarkán tanyázó minden bizonnyal nagyon kedves és ezzel párhuzamosan profi perdita iránt éreztem. Épp egy Shakespeare válogatás mellett ücsörgök, szóval legyen az a végszó, hogy sok hűhó a semmiért.