Aki idetévedt az
elmúlt napokban, hetekben mást sem talált csak egy önsajnálattal teli,
tehetetlen ember, azon irányú céltalan próbálkozásait, hogy a saját démonait
legyőzze, úgyhogy szembe sem mer nézni velük. Ezen történet folytatásának
szeretném elejét venni. Néha kell egy jó nagy seggberúgás, hogy az ember a
helyére huppanjon, főleg akkor, ha korábban egyáltalán nem is tudta hol a
helye. Még mindig nem tudom, de most már legalább azon leszek, hogy
megtaláljam. Lehet, hogy ugyanoda fogok kilyukadni, ahonnan indultam, de
legalább megszületett az elhatározás, hogy megpróbáljam átértékelni azt, hogy
mit, miért, és hogyan csinálok.
Ha valami
hollywoodi mozi főszereplője lennék, akkor lecsapatnám a hajamat kopaszra,
felülnék a motoromra és addig száguldanék, amíg elérek egy olyan helyre, ahol
nem ismer senki sem. Egyszerű az ember fülébe bogarat ültetni, pláne ha ez a
bogár saját hibáink manifesztációja és olyan erősen kapaszkodik a
hallójáratunkba, hogy sehogy sem tudjuk onnan kirángatni. Ezúttal nem
kirángatni szeretném, hanem azt hogy magától jöjjön ki, de ehhez szükségem lesz
egy kis változásra a hétköznapjaimban. Nem vagyok nagy híve a változásoknak,
így nehezemre fog esni ez az egész, akármilyen kis dolgokról is van szó.
Az első lépés a
felismerés, ez a fázis még aktív, bőven az elején járok és nem is magamnak
köszönhetem, hogy elkezdődött, de legalább sínen vagyok. A probléma
megoldásának első lépése, a probléma felismerése. Ezt követi az én esetemben az
elszigetelés. Természetesen nem a lehető legszélsőségesebben, csak úgy
modern 21. századi fiatal módjára. Igyekszem minimalizálni a facebook
jelenlétemet és egy-két kivételtől eltekintve a nagyobb közösségi eseményeket
is mellőzni fogom egy jó ideig. Így is hiba volt szeptember óta úgy járnom
minden egyes buliba, mint hajléktalan az ingyen konyhára. Nem kell kényszeresen
mindenhol ott lennem, mert azt hiszem, hogy lemaradok valamiről. A terv
harmadik pontjáról még nem tudok nyilatkozni, egyelőre azon vagyok, egyáltalán
legyen valamiféle konklúzió ennek az új felfedezésnek a végén.
Habár tudom, hogy
véletlenül sem fog idetévedni az, aki akarva akaratlanul rávezetett az útra,
muszáj itt is nyomát hagynom, hogy ha néha fáj is az igazság, hálás vagyok.
