Eszembe jutott
egy sztori a második Hegyaljánkról. Ha jól tévedek ez a 2008-as volt, amikor is
a Caliban és a 69eyes mellett megtekinthető volt a Katatonia is. A sztori
lényege, hogy közvetlenül mögöttünk sátorozott két feltehetőleg kopasz vagy,
túlzottan meggondolatlan fiatalember, akiket soha sem láttunk, csak a hangjukat
hallottuk. Általában „niggereztek”
vagy „cigányoztak”, más tudományos
témában nem hallottuk Őket értekezni. Ez általában egymás humoros becsmérlését
jelentette természetesen, ahogy az férfiemberek között dívik, csak míg mondjuk,
az átlag hím azt löki oda a haverjának két sör után, hogy „Te fasz”, addig ezek a jó madarak beérték egy „Nigger vagy”-gyal is. Mivel rég túl vagyunk a történelem azon
szakaszán, hogy meglepő legyen valahol egy színes bőrű ember felbukkanása,
nagyon vártuk, hogy mi lesz, ha a kedves szomszédok szembe találják magukat verbálisan
elhasznált nemezisükkel. Pont erről értekeztünk, amikor is hallottuk a hátsó
fertályból, hogy húzódik a zipzár, megérkeztek az ifjak. És ez volt az a pont,
amikor szállóige született, amin a történt záróakkordja miatt tudunk még mindig
nagyon-nagyon nevetni, de ennyire azért ne szaladjunk előre. Szóval, amint
mondottam nyílik a sátor, halljuk a motoszkálást. – Van egy jó és egy rossz
hírem. – mondta megilletődött hangon az egyik. – Na! – hangzott az aggodalmas
válasz. – A jó hír az, hogy nem raboltak ki… (néhány másodperc hatásszünet) a
rossz hír pedig az, hogy… NIIGGGGGEEEEER VAAAAAAAAAAGY! Nos, ez annyira abszurd
volt, hogy kapkodtuk a levegőt a röhögéstől, mert amitől igazán vicces a
történet, hogy eme katartikus pillanatban másztunk ki a sátorból és annyit
látunk, hogy amint elhallgat a nagyszájú szomszéd egy feltehetőleg - legalább
egyik szülője oldaláról - afrikai felmenőkkel rendelkező hölgy belendül a
sátorba, kezével a cséphadaró mozgását utánozva. Majd szánalmas jajveszékelés
és a hölgy távozik. Nem tudom mennyire vagytok vizuális típusok, de előttem
annyira él ez a történet, mint anyám a tévé előtt, ha megfordulok.
És így esett,
hogy a feltehetőleg még csak nem is náci, csak ostoba nyüzüge szomszédainkat
négy nap alatt egyszer sem sikerült látnunk, azon megalázó jelenet után sem,
hogy egy lány, egymaga szétpofozta Őket a picsába a pillanat tört része alatt.
Azon gondolkozom,
hogy miről jutott eszembe ez a sztori és miért éreztem lényegesnek, hogy
leírjam, előbbi kérdésre nemesen egyszerű a válasz, úgy akartam kezdeni mai
írásomat, hogy van egy jó és egy rossz hírem, és hát erről, valószínűleg amíg
élek, az fog eszembe jutni, hogy a jó hír, hogy nem raboltak ki…
Ez a két kemény gyerek a képen, természetesen nem az említett pojácákat hivatott illusztrálni, csupán egy 2008-as Hegyalja életkép.
