Az
utóbbi napokban egyre többször kapom magam azon, hogy gyakorlatilag csak a
tudatalattim által vezérelve pakolászom a könyveimet a polcon. Nem tehetek
róla, ezek szerint a véremben van a rock’n’roll. Néhány perccel ezelőtt ismét
azt vettem észre, hogy céltalanul kopogtatok az ujjbegyemmel a kiskönyvtáram
megannyi apró kis gerincét, majd megállapodok Kipling Dzsungel Könyvéjénél és
leemelem. Ha könyv akad a kezembe, ami nem az a tipikus mai műanyag szagú
hófehér papírú kiadás, akkor az első gesztusom, megtisztelve a könyvet,
általában az, hogy végigpörgetem a lapokat és közéjük szippantok. Ezúttal sem
volt ez másként, viszont ahogy megejtettem a kis rituálémat olyan deja vu
hatalmasodott el rajtam, hogy nem találom a szavakat.
Mondhatnánk,
hogy minden régi könyvnek ugyanolyan az illata, de ez badarság. Nincs valami jó
orrom máshoz sem, nem hogy a könyvek között különbséget tenni, de azért vannak
különleges darabok, amikkel vagy sok időt töltöttem vagy valami más okból
nőttek közel a szívemhez. A nagy probléma ezúttal az, hogy képtelen vagyok
rájönni, hogy mi az, amit érzek. Már vagy két tucatszor végigpörgettem és agyon
szaglásztam ezt a csodás „K46”-os Cutter-számmal jelölt kötetet, de képtelen
vagyok dekódolni az emléket, amit foszlányokban eszembe juttatott. Megpróbálom
még egyszer…
Néhány
perccel később járunk már, mint sem hogy a fentebbi sorok begépelésre kerültek.
Azóta előpakoltam azokat a könyveket, amik hasonló korúak és állapotúak és
emlékszem, hogy már korábban forgattam. Az első perctől Poe Aranybogarára
gyanakodtam, de akárhogy is emelgetem és húzogatom az orrom előtt, nem, nem Ő
az. A másik tippem szintén egy Poe, egy jó vastag gyűjtemény a nyolcvanas
évekből. Ez meg túl büdös. Komolyan mondom, megőrülök. Biztos jártatok már úgy,
hogy valamilyen információról teljes bizonyossággal tudtátok, hogy birtokában
vagytok, de egyszerűen nem ugrott be, és nem volt nyugtotok addig, amíg ez a
krízis meg nem oldódott. Botrány. Ezer dolgom lenne, és nem tudom még a
boxeremet sem átvenni, annyira bekorlátozta ez az egy átkozott szippantás a
gondolataimat.
Úristen,
még a lapjait is látom magam előtt. És régi zöld könyvtári borítója volt. Meg
fogok őrülni… és ha könyvtári volt gyerekkoromból, akkor soha sem fogok
rájönni, hogy mi volt az. Jó, akkor én most lebontom a polcot.
