Nem gondoltam,
hogy valaha ezt fogom mondani, de hiányzik a középsuli. Nem szerettem odajárni,
annak ellenére sem, hogy akkor még nem voltam vele tisztában, hogy
tanulmányi/szakmai szempontból itt vetem majd kukába egyhuzamban a legtöbb évet
az életemből. Persze szociális téren nem voltak problémáim, igyekeztünk a lehető
legpasszívabban elütni ezt az öt évet, ami mindenkinek annyira a javára vált.
Mennyire volt érezhető az irónia?
Minden negatív
felhang ellenére az utolsó év azért tartott meglepetéseket móka terén. Az egész
azzal kezdődött, hogy két osztálytársam csinált egy tök alap stoptrükkel egy telefonos
videót, ahogy egyikük saját magával kő-papír-ollózik. Annyira megtetszett a
dolog, hogy innentől, amikor úgy adódott, hogy ép nem voltunk felügyelet alatt –
illetve egy idő után már akkor is, amikor de – egymás után csinálgattuk az
említetthez hasonló kis poénok a saját magunk szórakoztatására. Ekkor kezdtem
el netről vágni tanulni. Házon belül odáig fajult a dolog, hogy csináltunk egy a
korábbi dolgainkhoz képest nagyobb lélegzetvételű videót a suli
tehetségkutatójának válogatójára, ahol csont nélkül tovább is jutottunk. (Azért
azt megjegyezném, hogy fényképezőgéppel kameráztunk, a lehető legamatőrebb
programmal vágtam és ez mindösszesen egy kőbányai szakközép ki mit tudja volt.)
Az ezt követő döntőről pedig mindig azt mondom megnyertük, de igazából egy pont
híján csak másodikak lettünk, mert az új angol tanár túl komolyan vette magát és
csak 9/10-et adott a produkciónkra. A selejtezőt követően folyamatosan
kameráztunk mindent és másról sem szólt a második félév, mint a videós
majomkodásról. Nagyban megkönnyítette az életet ez az új hobbi, és a közelgő
érettségire is kevesebbet gondoltunk… hirtelen tanultunkat akartam írni, ami
feltehetőleg szintén igaz.
Az egész írásom
apropója az, hogy ma ismét találtam magamnak valami rettenetesen produktív
programot, amivel elüthetem az időt, tanulás helyett, mondjuk amúgy is, kit
érdekel a társadalomelmélet, mikor lesz nekem arra szükségem? A mai délelőtt
jelentős részét azzal töltöttem, hogy végignyálaztam a régi pikszaros
videóinkat, (ja igen, egy csipetnyi öniróniával pikszar névre kereszteltük
magunkat) és azt kell hogy mondjam rendkívül jól mulattam, csak kicsit
keserédes volt ez a mulatság. Nagyon jó az a gondolat a Midnight in Parisben,
hogy a nosztalgia azoknak van, akik menekülnek a jelen elől. Nem előzte meg
hosszas kesergés a videónézegetést, de óhatatlanul összehasonlítottam az akkori
életemet a mostanival és bizonyos aspektusból igencsak kiegyensúlyozottabb idők
voltak azok, habár a szartenger hullámai mindig nyaldossák az ember bokáját,
legyen 2008 vagy 2013.
Na de mielőtt
saját kardjába dől a jó hangulat, íme a videó, ami miatt ma billentyűzetet
ragadtam, ugyanis néhány éve hőn szere… akarom mondani a középsulimban volt egy
anonim bejelentésen alapuló bombariadó, minek következtében kitelepítettek
minket a sportpályára épp egy tök szopás magyar TZ előtt néhány perccel.
Koncepciónk természetesen nem volt, ahogy korábban sem, úgyhogy kedélyes,
spontán módon körbejártuk a népet kis kameránk társaságában.
